top of page

Várvölgyi Anita

ének

 A Kaposvári Egyetem Művészeti Karának hallgatója vagyok és a Projekt Akusztik egyik alapító tagja. 

 

 Énekelni nem énekeltem máshol, ugyanakkor volt egy-két zenekar, melyek a próbatermen kívül nem láttak napvilágot. Ezekben tevékenykedtem mint billentyűs.

 

 Azt, hogy mennyire van szükségünk zenére, egy Kodály Zoltán idézettel tudnám kifejezni miszerint:

 

 "A zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal".

 

 A zenénkkel nemcsak önmagunkat szeretnénk kifejezni, adni is kívánunk a közönségnek. Legyen az hangulat, élmény vagy egy dallam, ami magával ragad.

 

 Úgy gondolom, attól a perctől fogva, hogy az ember nem a garázsban, nem négy fal között írja a zenéit és játssza, hanem megosztja a közönséggel, onnantól az a zene életre is kelt, felelősséggel tartozik érte, nem csak önmagának és zenésztársainak a hallgatóságnak is.

bottom of page